Tuesday, October 19, 2010

Mokka torta

      Az úgy volt, hogy ez a torta lassan már egy hónapja elkészült, csak közben én más városba költöztem (az egyetem miatt, mindig ez van októberben), meg elromlott a laptopom és akkor kiderült, hogy nincs internetem úgy, hogy összejött minden apróság ahhoz, hogy ne tudjak postolni. Mikor viszont már minden lehetőségem adott lett volna, akkor kaptam (kaptunk) duplán is kreatív blogger díjat, amit ezúton is köszönök és nagyon restelem, hogy még nem született meg a bejegyzés a dologról, de az a helyzet, hogy úgy döntöttünk egy közös post születik majd és 7 közös tulajdonságunkat írjuk majd le, na ezzel meg az a probléma, hogy mivel nem vagyunk egy városban nehéz egyeztetni, de igérem pótoljuk a hiányosságunk. Közben meg elértük a 6000 látogatót, aminek feletébb örülünk. :)
       Szóval a torta, Nagymamámnak készült és mivel Nagymamám igazán jó cukrász kisebbkori emlékeimből úgy emlékeztem, hogy ő nagyon szereti az ilyen kávés tésztát, tortát, ezért ez neki lett kreálva.
Eddig meg is voltam, kész az ötlet, hogy milyen lesz a torta, de a díszítés sehogy sem akart összeállni, azt tudtam, hogy az egész tortát nem akarom fondanttal burkolni. Kérdésemre, egy igazán kedves barátom segített, abban a kérdésben, hogy mi is kerüljön a tetejére? könnyedén azt felelte, hogy egy kávéscsésze.



Hozzávalók:
  • A tésztához:


    • 8 db tojás
    • 160 g kristálycukor
    • 1 csipet só
    • 200 g liszt
    • 1 dl erős feket kávé
  • A krémhez:
    • 400 ml tejszín
    • 250 g mascarpone
    • 1 tasak vanília cukor
    • 8 evőkanál cukor
    • 2 plikk instant kávé

      Első lépésként szétválasztjuk a tojásokat. A tojásokfehérjéből a cukorral és a csipet sóval kemény habot verünk, majd egyessével beledolgozzuk a tojások sárgáját is, majd a apránként a lisztet, végül a lisztet keverjük bele. Ha ezzel megvagyunk sütőpapírral kibélelt tortaformába öntjük. Előmelegített sütőben, tűpróbáig sütjük. Ha a tészta megsült hagyjuk teljesen kihülni, majd háromba vágjuk.
      A krémhez a tejszínből kemény habot verünk, majd belekeverjük a mascarponet a vanília cukrot, a cukrot és a kávét. Ha szeretnénk még picit fokozni az íz élményt, akkor adhatunk hozzá egy pici rumot.







Fondantina

2 comments:

Ottis said...

Nagyon szép!!!Nálam is van egy díj, még régebb tettem fel, de mivel nem voltál netközelben, valószínű elkerülte a figyelmeteket
http://ottisfoz.blogspot.com/2010/10/ujabb-dij.html

Fondantina said...

Nagyon szépen köszönöm, ezt a különleges díjat :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails