Friday, April 16, 2010

Banános csokitorta

Vacsorára voltam hivatalos a múlt héten és nem szerettem volna üress kézzel érkezni, gondoltam egy jó kis torta jöhetne. Végül ez a Choco-Banana sült ki a dologból. :)


Hozzávalók: 

  • 5 tojás
  • 2 tábla étcsokoládé
  • 1 csipet só
  • 200 g liszt
  • 200 g cukor
  • 1 csomag sütőpor
  • 5 evőkanál cukrozatlan kakaó
  • 250 g habtejszin
  • 100 g tejföl
  • 5 db banán
  • 1 evőkanál frissen facsart citrom leve
  • 150 g porcukor
  • 200 g vágott mandula
 A tojás fehérjét a cukorral és a sóval robotgép segítségével kemény habbá verjük, hozzáadjuk egyessével a tojások sárgáját. A lisztbe belekeverjük a sütőport, majd apránként hozzákeverjük a tojásos masszához. Az egyik tábla csokit vízgőz felett felolvasztjuk és a kakaóval hozzákeverjük a masszához. Előmelegített sütőben körülbelül 50 perc alatt készre sütjük. 
A habtejszint kemény habbá verjük. 4 banánt összeturmixolunk, majd hozzáadjuk a habtejszínhez. Hozzákeverjük a citromlevet, a tejfölet és a porcukrot. A maradék tábla csokinak a felét lereszeljük és ennek a felét belekeverjük a krémbe, a másik felét félre tesszük a dízszítéshez. A krémet hűtőbe helyezzük. A fél tábla étcsokoládét vízgőz felett felolvasztjuk, a banánt felkarikázzuk és a felolvasztott csokiba mártjuk a felét, sütőpapíron hagyjuk megkeményedni a csokit.
Ha kihült a tortalap kettévágjuk és a krémnek a felével megkenjük. A maradék krémmel bevonjuk a torta tetejét és a szélét. A szélét a vágott mandulával díszítjük, a tetejét az előzőleg lereszelt csokival és a csokiba mártott banánnal tetszés szerint díszítjük.

Jó étvágyat!


Fondantina

16 comments:

szandra said...

Kis változással elkészítettem, szuper lett!!! Köszi a receptet!

Fondantina said...

Örülök, hogy tetszik :)

Szandi:) said...

jó kis recept:)barátomnak szeretnék csinálni szülinapjára mert a csokit és a banánt is Imádja:)csak lenne egy kérdésem..itt az első mondat az h van?nem kell bele tojássárgája?mert azt írtad h a fehérjéket a cukorral és a sóval kemény habbá verjük és egyesével hozzáadjuk a fehérjéket..nem a sárgájákat?mer a fehérje elvileg már benne van:Dv ezzel csak azt akartad írni h egyesével adjuk hozzá és úgy verjük fel?:Dlehet h hülye kérdés de nem szeretném elrontani ezzel:)ha tudsz válaszolj:)köszi:)

Fondantina said...

Szia :) igen először a tojásfehérjéket, a cukorral meg a sóval addig verjük míg a hab olyan kemény lesz, hogy ha a tálat fejre fordítod akkor sem borul ki. Ez után dolgozod bele egyesseével a tojások sárgáját, pont ahogy írtad :)
Köszönöm, hogy felhívtad a figyelmem erre az elírásra. Sok sikert a tortához és ha bármi kérdésed lenne válaszolok amint tehetem, max pár orán belül :)
P.S.: Örülök, hogy az én receptem választottad

Fondantina said...

Recept kijavítva :) Köszönet érte Szandinak :)

Szandi:) said...

köszi a gyors választ:)jól jött mert holnap lesz neki:)holnap délelőtt csinálom és ha elakadok majd írok az biztos:)egyébként nagyon ügyes vagy és ötletes is:)biztos lesz még jó pár recept amit kipróbálok majd tőled:)ezen az oldalon amúgy nem volt óraátállítás?:Dmert nézem az időt de egy órával előrébb jár mint kéne:D

Fondantina said...

Az orával az a helyzet, hogy én más időzónában élek mint te és azt veszi alapul :) tudod Erdély

Fondantina said...

a tortával kapcsolatban azt tanácsolom, hogy a piskóta lapot süssd meg még ma, hogy kitudjon hülni teljesen, akkor tudod szépen felvágni. Így holnapra csak a krém elkészítése, a torta összerakása és a diszítés marad :) Szóval marad elég időd magadra is hogy csini legyél az alkalomra :)

Szandi:) said...

tényleg:Dnem volt tegnap időm így most csinálom de azt nem írtad h hány fokon kell sütni:S 165 fokon kivajazott tortaformában jó lesz?:D

Fondantina said...

Teljes hőfokon süsd és tűprobáig (beleszúr egy hurkapálcát és kihuzás után nem szabad, hogy tapadjon rajta a tészta) Én sütőpapírt szoktam használni az egyszerűbb. Csatos tortafprmát használok és leveszem az alját arra vágok egy akkor papírt ami lefedi, ráteszem a torta gyűrű részét és az alol maradt papírt egyszerűen levágom. Így nem kell semmival sem kikenni. Ha mégis úgy döntesz h kivajazod akk utána szórd meg liszttel is. :)

Anonymous said...

Szeretném megcsinálni én is ezt a tortát,hiszen nagyon finomnak néz ki!
Annyi kérdésem lenne,hogy ha mogyoró törmeléket rakok az oldalára úgy is finom lesz? Nem befolyásolja nagyon az ízét?
(a mandulát ugyanis nem szeretem)
Köszönöm előre is a választ! :)

Fondantina said...

Szia. Igen rakhatsz nyugodtan mogyorót is én személy szerint erdei mogyorót javasoolnék, de akár teljesen ki is hagyhatod mandulat a receptből és egyszerűen csak bekened a krémmel a torta szélét. Jó sütögetést :)

Anonymous said...

Szia! nagyon tetszik a recept, a hétvégén szeretném elkészíteni az öcsémnek. A kérdésem az lenne, hogy mekkora tortaformában sütötted ki a tortalapot? Rita

Fondantina said...

24-es tortafomat hasznaltam. Sok sikert a suteshez :)

Anonymous said...

Nagyon szépen köszönöm a gyors választ :) Nekem 26-os formám van, majd ahhoz igazítom a hozzávalók mennyiségét.

Fondantina said...

Nagyon szivesen! Eleg magas lett a tortalap, akar hagyhatod az eredeti mennyiseget is!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails